Ads 468x60px

Pages

2013. 03. 28.

Kisvakondos torta

Vakondtúrás torta


A neten sok vakondtúrás torta van fent, de a legtöbb banánnal és csokireszelékes krémmel készül, én a banán helyett meggyet használtam és a krémbe olvasztottam csokoládét, mert az ünnepelt ezeket szereti. Így a belseje a feketeerdő tortához hasonló inkább. Kisvakondot  pedig marcipánból formáztam meg, van még mit gyakorolni vele, de elsőre egész jópofa lett.





belül csokis-meggyes
 Csokis piskóta 18-20 cm-es formához: 
  • 4 tojás
  • 100 g liszt
  • 2 evőkanál kakaópor
  • 2 kk szódabikarbóna
  • 60 g cukor
  • 8 evőkanál víz
Tejszínhabos krém:
  • 4 dl növényi tejszín
  • 150 g étcsokoládé
  • fél üveg meggybefőtt

Piskótát a szokásos módon elkészítjük, majd miután kihűlt, félbevágtam és az alsó lap belsejét óvatosan kikapargattam. A felső lapot szépen elmorzsolgattam, ez lesz a vakondtúrás torta tetején. A krémhez felolvasztottam az étcsokoládét a  2 dl tejszínnel, majd 1-2 órát behűtöttem és a másik 2 dl tejszínt jól felvertem, ezután óvatosan a csokis krémhez adtam, úgy, hogy ne törjön össze a hab. A torta kikapart részébe raktam egy pici krémet és elkentem rajta, erre jöttek a meggyszemek, amiket előzőleg jól lecsepegtettem, ezután rápúpoztam a maradék csokis krémet is és legvégül az elmorzsolt piskótát szépen elegyengettem a krémen.


2 megjegyzés:

teller-cake írta...

Nagyon cuki lett a vakondod!!! Meg nem mondanám, hogy első próbálkozás. És a torta is finomnak néz ki, jöhetne egy nagy szelet! Köszönöm, hogy engem is belinkeltél. :)

Borso írta...

Aranyos vagy, köszönöm szépen! :) :) Persze, hogy belinkeltelek, hisz az volt az egyik ihletője :), csak a krémet az ünnepelt ízléséhez igazítottam.

Megjegyzés küldése